Megérkeztünk Londonba. Az utcák tényleg szűkek, viszont itt más környezet van, mint Bécsben. Mindenhol butikok vagy büfék vannak, vagy közép nagy épületek. Az utcákon taxik és igazi londoni buszok vannak. Bőröndjeinkkel megyünk át a városi tömegen s elveszünk bennük. Fényképeket csinálunk, mintha turisták lennénk, pedig ideköltözünk. A hotel amiben jelenleg lakni fogunk egy divatcég előtt helyezkedik el. A hotel előtt egy férfi áll, valami egyenruhában, Kate szerint minden munkahelyen és iskolában egyenruha van. Elámul a szemünk. Ez a hotel maga a tökély. Az alaksorban vörös szőnyegek vannak, középen liftek, balra a recepciós nő van, jobbra pedig asztalok, székek, kanapék és büfék vannak, hogy a vendégek kényelembe helyezzék magukat. John a recepciós nőhöz siet, hogy elkérje a szobánk kulcsát és számát. A liftbe szállunk és rögtön az 5. emeleten találjuk magunkat. A folyosón pincérek vannak, kik a hotel lakóinak hoznak ezt-azt. Betérve az új lakásunkba látjuk, hogy a szobák is nagyobbak, nem úgy, mint a Bécsi hotelban. Kate-tel azonnal felfedezzük a nappalit, a konyhát és a fürdőszobát. Mondanom sem kell, igazán gazdag emberek élhetnek ebben a hotelben. A bútorok, a festmények visszavarázsoltak minket a régi korba, így láthatjuk, hogy hogyan néztek ki még akkoriban a gazdag emberek vagy a királyi családok szobái. (Nem mintha nem élnének Londonban királyok, királynők, hisz ez az Egyesült Királyság, itt még mindig vannak királyi családok.)
-Lélegzetelállító ez a hely!-mondja Kate.-Mintha egy királyi család lennénk. Bár el kéne némi változtatás, nem akarom, hogy túl "királyi" legyen az egész, nekem jobban tetszik az a mai, modern divat.
-Egyet értek!-helyesli John.
Felfedezzük a szobákat és berendezkedünk.