Eredetileg úgy volt, hogy tegnap veszem vesszük fel a klipet, de elcsúsztak a többiek az egyik jelenetnél és így nem lehetett. De már várom a holnapi napot, kedves embereket ismertem meg, és nagyon  köszönöm az életnek, hogy találkozhattam ezekkel az emberekkel! Miközben csinálták a hajunkat sok mindenről beszélgettünk, rólam, hogy mit gondolok erről az egészről, milyen itt Londonban és, hogy ők nekik mi a tervük az életben. Jó volt, szuper! Az egyik személyt, akivel nagyon jól összebarátkoztam Liana-nak hívják. Franciaországban született és nevelkedett 4 éves koráig, majd Londonba költöztek és jelenleg itt is él. A másikat Brad-nek hívják, ő az az ember, ki felsegít, mikor elesem. Van egy felesége és egy fia, eléggé szimpinek tűnik.

A forgatás napja. Reggelire gyorsan bekaptam egy melegszendvicset, aztán félkor útnak indultunk. Most pedig a helyszínen vagyunk Kate-tel, most John dolgozik. Új munkahelyet talált, építész. Szuper ez a hely! 3 nagy busz féleség díszlett a helyszínen, mire odaértünk. Az egyikben a ruhák vannak és próbafülkék, meg a sminkcuccok, a másodikban kellékek vannak és ott fogom fel venni a dalt, a harmadikban pihenni lehet. Éppen a tükör előtt ülök, egy hölgy csinálja a hajam és kisminkelnek. Számtalan színész és színésznő ül mellettem, kissé zavarban vagyok, izgulok.
-Gyertek!-szól be a rendező. Mind kivonulunk.-Ugye mindenki tudja, hogy mit kell csinálnia?-kérdezi.-Alexa te jössz velem!-mondja, kissé furán nézek, hova megyünk?
Megyek utána, vajon mit akarhat?
-Felvesszük a dalt.-mondja.
-A hosszú ruhámban és a sminkben?-gondolom.-Akkor ezzel az erővel mondhattad volna ezt is, most akkor minek öltöztem fel ebbe a selyem ruhába?!-mérgelődöm.
Végül az egyik buszon kötünk ki. Egy egész hangstúdió állt ott. Csak úgy álltam, mint aki meghalt. Nem tudtam befogadni ezt a látványt. De....most kezdek el igazán ideges lenni.
-Itt fogod elénekelni a dalt, itt van a dalszöveged, a zenét most fogod hallani először...-nyújtja a szöveget és letessékel egy székre.
Meg hallom a zenét.
-Próbáld!-mondja a producer.
-Nem lehetne, hogy magamban elmondom a szöveget, hogy illeszkedjen a dalhoz, elég szégyenlős vagyok.
-Legyen!
A dal játszódik a háttérben. Kb már tudom, hogy hogyan fogom énekelni, emitt-amott lesznek benne hajlítások is és azt is tudom, hogy mikor fogom kezdeni. A zene zongorával kezdődik, de a refrénnél már van benne gitár is.
-Oké, készen állok! Vegyük fel a dalt!-mondom nagy önbizalommal.
Beállok a mikrofon mögé.
-Kezdhetjük?-kérdezte a producer.
-Igen!-válaszolom nagy lelkesedéssel.
Elindítják a dalt, ideges vagyok, de tudom, hogy jól fogok teljesíteni majd.

When the people rise up 

Against the King 

We can not do anything, just ... 

Just make a revolution. 

It's time to get something to go 

We overcome the army 

To live freely, 

Free to live 

We sad, 

To keep you treat us like prisoners, 

Now do revolution, 

And finally reap the victory 

And finally we will be free 

happy born 

The homeland will do anything 

When the people rise up 

Against the King 

We can not do anything 

Only victories 

We sad, 

To keep you treat us like prisoners, 

Now do revolution, 

And finally reap the victory 

And finally we will be free 

happy born 

Whatever the Homeland 

We sad, 

To keep you treat us like prisoners, 

Now do revolution, 

And finally reap the victory 

And finally we will be free 

happy born 

For the Homeland anything ...

-Hű, ez fantasztikus volt! Csodálatos, gyönyörű hangod van!-dicsér meg a producer és tapsol.

-Köszönöm!-örülök. 

-Fél óra múlva már forgathatjuk is a filmhez a klipet.

-Rendben!-távozom a buszról.

Most a jelenetem jön. Utána meg persze a videoklip. Futok a néppel, elesek, sírok, felsegítenek és tovább futok.
-Menni fog!-mondom magamnak.
-És ÁLLJ!-kiabálja a rendező a többi szereplőknek.-Alexa, te állj oda hozzájuk!-mondja.-A felvételre mindenki FUSSON!-ismét kiabálja a rendező.
Odamegyek a többiekhez.
-És felvétel!
Futunk! Jól érzem magam a bőrömben, de próbálok színészkedni és a legjobb formámat nyújtani. Itt jön az a pillanat, hogy elesem.
-Áu!-mondom, közben a bokámat fogom.
Most jön ide a fiú, kb 32 éves lehet:
-Gyere, állj fel!
-De nem bírok, a bokám...,nagyon fáj.
-Elhiszem, hogy fáj, de menekülnünk kell, vagy különben téged is börtönbe zárnak, amiért segítettél nekünk.
-Jó, rendben!-válaszolom.
Felsegít s futunk.
-És ÁLLJ!-végre készen vagyunk, fáradt vagyok.
A kocsiban pedig félig alszom, félig pedig Kate-nek mesélem a történteket.

Forgatás előtti nap. Izgulok. John szerint nagyon jól fogom csinálni, és szerinte nem kell izgulnom csak élveznem kell ezt az egészet. És...már én is bízom önmagamban, hogy jó lesz. Kate szerint mindig legyek pozitív.

Kopognak az ajtón. Kate rögtön a konyhából rohan is, hogy kinyissa.
-Ez nem az az ember, akit a filmet írta, amiben én fogok játszani?-gondolom magamban.
-Jó napot Bailey!-üdvözli Kate.
-Jó napot! Szia Alexa!-köszön oda nekem is.
-Jó napot!-nyögöm s lerakom a távkapcsolót.
-Üljön le, hozhatok valamit? Egy kis süti, valamit inni?-kérdezi Kate.
-Köszönöm nem!-s leül mellém a kanapéra.-Köszönöm, hogy Londonba jöttetek.
-Nincs mit! Egy szerepét bármit!-mondom.
-Éppen ezért jöttem! Meghoztam a szövegedet! És elmondom, hogy mit kell tenned: futsz a néppel, majd elesel, sírsz, majd egy nemes felsegít téged, utána már Sarah fogja játszani a nagyobbik éned.-és nyújtja nekem a szövegemet.-És itt a dalszöveg is, mert énekelned is kell.
-Énekelnem?!-szakítom közbe. Erről nem is tudtam.
-Igen, de most mennem kell, jövőhét kedden forgatunk, reggel 8-ra gyere!-s távozik az ajtón.
-Hallottad is?-kérdezem Kate-től.
-Igen, és énekelned is kell. Szerintem jó hangod van, bár még egyszer sem hallottalak énekelni.
Megijedek. Énekelni?! Erről nem is volt szó! De megcsinálom! Éneklek.
A film címe: Népek háborúja. Arról szól, hogy egy nép forradalmat csinál, és fellázad a király ellen. A király több adót szed be a néptől és ezen felháborodik a nép. Én leszek a király lánya, és segítek a népnek megszökni, elmenni egy másik országba és bujdosunk a katonáktól és a királytól. 10 év után, pedig a nagyobbik énem Sarah fogja alakítani Evanna-t. Én akkor már nem szereplek, csak az elején, egy kis mellékszerep... Igazából Sarah a főszereplő, én csak Evanna kicsi énjét játszom, de az kissé felzaklatott, hogy énekelnem is kell.

Délután 3 óra. A felfedező körút a hotelben szupi volt, minden szintre felmentünk, kivéve a padlásra, mert egy bácsi azt mondta, hogy az ott a szellemek tanyája. Vicces, de egyben félelmetes. Elmentünk a konyhába, ahol a szakácsok főznek-sütnek. Megszámoltam 7 szakács van, 12 pincér, és 5 segéd, aki besegít a szakácsoknak. Már nagyjából ismerem a helyet, néhány embert. A 7. emeleten van egy öreg néni, annak van egy cuki kis kutyája, Penny, annyira édi; megismertem Drew-t és anyját, Destiny-t, az egyik pincért (csak akkor ismerte meg, mikor a mai nap 3-szorra hozta be az ételeket, nasikat.), őt Simon-nak hívják, és nagyon barátságos. Nem értem a pincéreknek nem csak akkor kéne hozniuk az ételt a lakásunkba, ha valaki rendel? Hoz reggelire, tízóraira, ebédre..., uzsonnára és vacsora is. Ez klassz! Észrevettem, hogy általában egészséges, de egyben finom, tápláló ételeket hoz. Imádom ezt a helyet, remélem, hogy sokáig maradunk! Sőt, még a hotelnek van mosodája, egy színház terme és étkezdéje is. Imádom a Will Gabrey Hotel-t. Lenyűgöző!
A szobákat átalakítottuk. A nappali maradt, ahogyan eredetileg volt, csak egy tv-t és egy kandallót helyeztünk be; a szobám pink, az ágyam nagyon kényelmes és van erkélyem is, az új szekrényemre matricákat ragasztottunk, az íróasztalomra pedig elhelyeztük a ceruzatartómat és a laptopomat (ezt az első helyezettért kaptam a szépségkirálynő választáson), egyszerűen a szobám, mesebeli, imádom azt is, szép. A konyhát és a fürdőszobát úgy hagytuk, ahogy van, az nem volt túl "ókori", hála az égnek ez a két helység igazán modernre sikeredett.

Reggel van. Valaki csengetett és felébresztett ezért hát felkeltem. Az egyik pincér volt az, csomó finomságot hozott, kalácsot, pogácsát, müzlit és a kedvencemet: kakaót. Miután elment a pincér, leültünk a díványra és ettünk.

-Nem hittem volna, hogy ez a kalács ennyire finom!-mondom miközben John bekapcsolja a TV-t és a Disney Channelre kapcsol. Éppen a Wizards of Waverly Place megy. Imádom ezt a sorozatot!

Reggeli után felöltözöm. A piros farmeromat veszem fel, hozzá a sárga pólómat és a fekete cipzáros felsőmet. 

Kitekintek az ablakon, esik az eső.

-Gyere Alexa, fedezzük fel a hotelt!-mondja nagy örömmel Kate.

Indulunk is. A liftben nagyon sokan vannak, mindenki az alaksorba indul. Amint leérünk leülünk egy asztalhoz. Mellettünk egy anyuka van egy fiúval, kb. annyi idős lehet, mint én.

Az anyuka megszólít minket:

-Jó napot! Maguk most költöztek ide?

-Igen!-válaszolja Kate.

-A gyermekük nagyon ismerős.

-Alexa Cruz vagyok.-nyújtok nekik kezet.

-Á, maga Alexa, nagy rajongója vagyok és a fiam is, láttuk a szépségversenyen, egész Európában ezt vetítették. Ő a fiam, Drew.

-Szia Alexa! Nagyon csinos vagy!

-Ó, köszönöm szépen!-kissé zavarban vagyok, elpirulok.

-Nincs kedvük meginni velem egy kávét? Átülhetünk egy másik asztalhoz.-javasolja a hölgy.

-De szívesen!-helyesli John.

-Ti itt maradtok?-kérdezi Kate, miközben a táskájáért nyúl.

-Igen!-válaszolom.

-Menjenek csak nyugodtan!-mondja Drew.
Hirtelen csönd. Ideje lenne megszólalnom.
-Mit szeretsz csinálni szabadidődben?-érdeklődöm.
-Netezni, filmeket nézni és gördeszkázni. És te? Gondolom modellkedsz meg ilyenek...
-Nem, leginkább színészkedek, most kaptam egy szerepet itt Londonban, bár csak egy mellékszerep.
-Az is valami. Sportolsz valamit?
-Tavaly jártam táncra, még Bécsben. Mond, megtanítasz gördeszkázni?
-Persze gyere!-mondja és kinyitja nekem az ajtót.
A hotel előtt vagyunk, az utcán. Szép látvány. Felfelé nézve látom, hogy milyen magas ez a hotel.
-Jó a deszkád!
-Köszi Lex!-mosolyog és én is.-Akkor csak nézz, mutatom.-és ezzel felpattan a deszkájára és menőn megmutatja, hogy hogyan kell ezt csinálni.
-Klassz!-dicsérem Drew gördeszka "tudását".
-Megpróbálod?-kérdi és felém nyújtja fekete deszkáját.
-Persze! Várj...! Mi lesz, ha nem tudok megállni?
-Akkor tedd az egyik lábad a deszka végére.
Ráállok a deszkára. Izgatott vagyok, mi lesz hogyha elesem és összetöröm magam?
-Oké, indulok.-billegek.
-Ne fogjalak meg?-s megfogja a derekam.
-Köszi, nem.-és ezzel elindulok.
Simán megyek a deszkán, nagy önbizalommal és nem félek az elesésétől. Aztán megállítom a lábam végével.
-Szuper volt!-tapsol Drew.
-Köszi!-és visszaadom a gördeszkáját.

Megérkeztünk Londonba. Az utcák tényleg szűkek, viszont itt más környezet van, mint Bécsben. Mindenhol butikok vagy büfék vannak, vagy közép nagy épületek. Az utcákon taxik és igazi londoni buszok vannak. Bőröndjeinkkel megyünk át a városi tömegen s elveszünk bennük. Fényképeket csinálunk, mintha turisták lennénk, pedig ideköltözünk. A hotel amiben jelenleg lakni fogunk egy divatcég előtt helyezkedik el. A hotel előtt egy férfi áll, valami egyenruhában, Kate szerint minden munkahelyen és iskolában egyenruha van. Elámul a szemünk. Ez a hotel maga a tökély. Az alaksorban vörös szőnyegek vannak, középen liftek, balra a recepciós nő van, jobbra pedig asztalok, székek, kanapék és büfék vannak, hogy a vendégek kényelembe helyezzék magukat. John a recepciós nőhöz siet, hogy elkérje a szobánk kulcsát és számát. A liftbe szállunk és rögtön az 5. emeleten találjuk magunkat. A folyosón pincérek vannak, kik a hotel lakóinak hoznak ezt-azt. Betérve az új lakásunkba látjuk, hogy a szobák is nagyobbak, nem úgy, mint a Bécsi hotelban. Kate-tel azonnal felfedezzük a nappalit, a konyhát és a fürdőszobát. Mondanom sem kell, igazán gazdag emberek élhetnek ebben a hotelben. A bútorok, a festmények visszavarázsoltak minket a régi korba, így láthatjuk, hogy hogyan néztek ki még akkoriban a gazdag emberek vagy a királyi családok szobái. (Nem mintha nem élnének Londonban királyok, királynők, hisz ez az Egyesült Királyság, itt még mindig vannak királyi családok.)
-Lélegzetelállító ez a hely!-mondja Kate.-Mintha egy királyi család lennénk. Bár el kéne némi változtatás, nem akarom, hogy túl "királyi" legyen az egész, nekem jobban tetszik az a mai, modern divat.
-Egyet értek!-helyesli John.
Felfedezzük a szobákat és berendezkedünk.

A repülőn. Izgatottan nézek ki az ablakon, de csak a felhőket látom. Vajon hol járhatunk?
-1 óra múlva Londonba érünk.-mondja Kate, közben egy picit ő is kitekint az ablakon.-Csak ne aggódj!
Szomorúan ülök a helyemre.
-Mi a baj?-kérdi ismét Kate, s leteszi a magazint.
-Mi lesz, ha elrontom a szereplésemet a filmben?
-És emiatt aggódsz? Szeretsz beszélni, a középpontban lenni, ez pont neked való. Menni fog!
Ettől a mondattól egy kicsit jobb kedvem lett. De nem fogom elrontani a kedvem ettől a szerepléstől, 1 óra múlva "Hello London!" ;)

Amikor 2007-ben megnyertem az országos gyerek szépségversenyt Ausztriában nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok, de köszönöm ezt a lehetőséget a nevelő szüleimnek: Katenek és Johnnak.
Éppen most csomagoljuk össze az összes holminkat ami van, mert kaptam egy jó filmszerep ajánlatot Londonban és odaköltözünk. Ennek az egésznek nem nagyon örülök, hisz Johnnak is fel kellett mondania, a munkahelyéről, az állatkertből, ő volt az egyik segéd. Ő által szerettem meg az állatokat. A barátaimat is itt hagyom, Paula-t, Robert-öt, Max-et, Will-t és David-et is. Nem nagyon ismerem ezt a nyelvet, de ő általuk megtanultam ezt is, szerencsére, hogy tudnak angolul.
A ruháimat bepakoltam 4 bőröndbe, a fényképeket pedig külön dobozba tettem, most a játékaimat pakolom be abba a kék dobozba, amit John vett nekem tavaly, hogy abban tároljam néhány kacatjaimat, amik már nem félnek el a szekrényben, polcon.
Egy kicsit félek megválni ettől a helytől, Bécstől, ez az egyik kedvenc városom, itt laknak a barátaim, itt nyertem meg a szépségversenyt és lakik a papám, a nagynénémmel, Limonnal. Elég érdekes név, igaz? Különleges és egyedi név szerintem. Ezt a nevet Limon édesanyja Suzy találta ki, ki most jelenleg Canadában lakik a nagybátyámmal Ericcel, és Eric feleségével Liana-val. Szegény Lime nem mehetett külföldre, mert a nagyapám ragaszkodott hozzá, hogy járja ki a közép sulit, majd a fősulit. Limon-t 17 évesen hagyta el az anyja és bátyja, Eric és most Lime 19 éves. Még telefonon sem beszélgetnek, csak Ericcel. Ilyenkor gondolok bele, hogy én sem ismerem a szüleimet.